2012. április 26., csütörtök

Köszöntés

Üdvözöllek a honlapomon!

Eredeti foglalkozásom óvónő, s bár több évig dolgoztam a szakmámban, az élet több változást tartogatott számomra, volt benne jó is… Például az, hogy van négy gyönyörű gyerekem, nagy is, kicsi is, és két csodálatos unokám. Az alternatív gyógyászat mindig is érdekelt, már akkor, amikor ez még nagyon tagadott terület volt. A talpmasszázsról szóló könyvem még megboldogult lánykoromból valósi, amikor egy tanfolyamon is tanultam a reflexológiát, jó hasznát vettem. Talán a Reiki energia volt az első igazi tapasztalati élményem a láthatatlan, de létező dolgokról, azóta nem győzöm tapasztalni jelenlétüket. Mindig is érdekelt az asztrológia (jelenleg az ősi, védikus asztrológiát tanulmányozom), a számmisztikával való találkozásom első élménye azonban nem várt következményeket hozott. Íme egy példa arra, hogy egy negatív, stresszes élmény is lehet sorsszerű, végkifejletében pozitív.
Történt ugyanis, hogy kedvenc gyógynövényboltomban beszélgetve „betévedt” egy másik régi vásárló, ki mint kiderült, numerológiával foglalkozik. Valószínűleg fogta az illető hölgy a kíváncsiságom hullámait, és készségesen felajánlotta, hogy mondjam meg a születési dátumomat, majd ő itt és most megmondja a frankót. Én mit sem sejtve megadtam a kért adatokat, és ő hamarosan népes családom számait is bekebelezte. És tényleg megmondta a frankót. Ma már nem tudnám megmondani, hogy igaz volt-e vagy sem, amit elmondott, de a mai napig emlékszem a hatására: mint akit jól nyakonöntöttek egy vödörnyi jeges vízzel… Nem telt bele egy nap, mikor felhívott asztrológus barátnőnk, és elmondta: hallotta, hogy sikerült összetalálkoznom az általa is jól ismert XY-nal. Nos, mondta, ha engem tényleg érdekel a számmisztika, akkor menjek el, és tanuljam meg, jobban járok. Így is lett.
 Először becsatlakoztam az Éden Gyógyközpont és Oktatási Központ akkreditált képzésének numerológiai napjaiba, majd egy tanrendcsere miatt „sikerült” lecsúsznom a többiektől, így elmentem a tanárom következő tanfolyamára. Eközben olyan mértékig megszerettem ezt a módszert, hogy végül beiratkoztam a kétéves önismereti tanácsadói képzésre, amelyen már hivatalosan, vizsgákkal, szakdolgozattal megspékelve oklevelet is szereztem. Jót nevettünk tanárommal, amikor az anyag egyes részeit már harmadszorra hallgattam végig emiatt a kalandos kezdés miatt. De mindig nyújtott valami újat.
Az ő tanácsára – meg a saját tapasztalataim hatására – tanultam meg a Bach-virág terápiát is, mintegy csodálatos kiegészítőjét az önismereti munkának. Annak a hölgynek ott, a gyógynövényboltban pedig csak hálás lehetek: tán sosem lett volna belőlem numerológus, ha vele nem találkozom, és örök tanulság marad számomra, ahogy bemutatta nekem, hogyan nem szabad az emberek lelkéhez nyúlni.

Szőke Kati